Egy verseny hangulata a nevezés pillanatától, a teljes játékidő alatt, illetve a végső összegzés utolsó másodpercéig, valamint a visszaemlékezések alkalmi képeivel folyamatosan változik.

Sz. Béla nem érzi hogy erős lenne, pedig ismét bátorságot merített a nevezésre, erős mert nem fél a kudarctól. Tudja, hogy nem lehet biztos semmiben, de vonzza az ismeretlentől való játékos félelem. Ő már volt ilyen szervezésen és tudja, hogy milyen színvonalra számíthat, nem ez számára az első eset, minden alkalommal leesik az álla, mint ahogyan a többszörösen visszatérőknek is leesett ... (mert valami ilyesmire fog gondolni egész idő alatt, hogy; - hm ... kis hazánkban lehet ezt így is csinálni ...). Az összejövetel napjáig a nevezők névsorát böngészi, zömét ismeri és nagyjából tudja kik lesznek az ellenfelei. Aztán rögtön eszébe jut a létszám, a körülmény vele a kedves helyszín és a nevezők, mint ellenfelek azonnal megszűnnek létezni, barátokká, ismerősökké és pergetőhorgászokká alakulnak, majd úgy fogja fel az egészet, mintha csak egy időnként alkalomra nyíló vidám társas összejövetelre jelentkezne, amelyen mióta első alkalommal megjelent nem hiányozhat.


Egy kora nyári borongós reggelen egy főváros megyei szimpatikus tavacska előtt pontosan hatvan előzetesen nevezett ember gyűlt össze. Néhányan személyesen is ismerik egymást, ők mind külön kis csoportokban beszélgetnek. Az újonnan érkezőket legkevesebb egy fejbiccentéssel köszöntik. Többségük már túl van az üdvözlő  Bolyhos pálinka csábos gyümölcs ízű barátságán, kezükben frissen szerzett mohón megkaparintott kincsként díszeleg a folyamatában megkezdett zskh (zsíros kenyér hagymával) és vele a gusztusos szeletelt mangalica szalámi. Az egyszerű étkeket olyan jó étvággyal fogyasztják, mintha legalább egy napja nem jutottak volna élelemhez. Beszédtémájuk  általában  az összejövetel céljával szinte  mindig azonos. Közös szenvedéjük körül keringő információ, néhol eltévedt forgószélként áramlik köztük, amelyből sokat okulhatnak a későbbiek során.

Egy közepes termetű ötvenes évei elejét taposó mokány emberke serénykedik a gyülekező tömegben. Szinte mindenkihez van egy - két jó szava és azonnal intézkedik, ha valami hiányosságot észlel a reggeli szolgáltatással kapcsolatban. Segítőihez intézett közlendői rögtön végrehajtandó parancsnak bizonyulnak, mert ők rögvest ugranak a felszólításra. Bárkinek azonnal kitűnik, hogy szó szerint itt ő a "Jani".


Mint ahogyan a megjelentek java része előzetesen is sejteni, illetve tudni vélte az összejövetel kihirdetésének tartalma alapján a mai alkalom nem pusztán csak a fő cselekvés irányra koncentrál, hanem próbál attól egy kissé emberibb, barátibb alakot ölteni (mint általában mindig). Ezeknek a szervezéseknek az eltelt idő miatt már múltjuk van, első perctől büszke sasként indult és töretlenül halad a kijelölt útján, hosszas röpte alatt rengeteg emberrel találkozott, melynek következményeként emlékek tömkelegét hagyta maga mögött színesen örvényleni. A jelen napig, akik rendszeresen megjelennek igaz barátként vagy egy nagy álombéli családnak tagjaiként jönnek el ide szórakozni.


- Versenyzők figyelem! - Jól esően simul az összegyűltek füleihez az intézkedős ember felerősített hangja a tápióság szívében az éjszaka szülte nedves levegő miatt kialakult kora reggeli párában. - Mindjárt kezdünk ... - mintha csak egy kedves apuka ébresztgetné mélyen alvó apró gyermekét, ő Kalacsi János  főszervező. - Köszöntelek benneteket a III. Tápiómente Bajnoka Pergető Kupa! Mészáros Bence Vándorkupa pergető horgászversenyén ... - és ezzel kezdetét veszi az ünnepéjes megnyitó.


Sz. Béla szenvedélyes pergetőhorgász némán ácsorog a megnyitó alatt. Egy szívhez szóló, mély érzéseket ébresztgető dalt hall éppen. Mészáros Bence fiatal horgásztársa emlékére szól a megható nóta, aki ugyancsak ehhez a mikro társadalomhoz tartozott amiben ő álldogál most éppen. A szoros összetartás ékes jeleként mutatkozik köztük az a példa, ahogy egymás tiszteletét őrzik, mert eredetileg a mai verseny eddig Tápiómente bajnoka címet viselte, ezentúl elhunyt fiatal horgászbarátjuk nevét veszi majd fel emlékképpen.


A mai versenysorozat különlegessége, hogy a megszokott egyéni díjazásokon túl most a legjobb horgászpáros is értékelve lesz. Ebbe a kategóriába természetesen csak az együtt nevező nő és férfi pergető horgász számíthat bele.


Sz. Béla eddigi horgászversenyzői pályafutása alatt nem igazán volt szerencsés az indulási sorszámai előnyös helyzeteinek kihúzásával. Most sem az, hatvanból ötvenötödik. Első terve mindjárt felborulni látszik, ahogyan sporttársai a növekvő számok törvényei szerint sorban foglalják el a tó bal oldali, új kotrású részét. Valaki azt mondta neki megjegyzésképpen, hogy itt nem számít a sorszám ... hát persze hogy nem, de azért az illető koma is eloldalgott balra. Béci egyetlen egy ok miatt akart arra menni, de most már mindegy, ugyanabból az okból fog most már jobbra tartani. - Ez valójában egy verseny - jut eszébe -, abból eszik ami előtte van, így korrekt.


Sz. Béla eddigi pergetőverseny pályafutása alatt még soha nem volt az első óra halfogói között. Tudja ő jól, hogy miért nem, de a makacssága nem mindig hoz sikert. Húsz perc telt el a  versenyből és máris fogtak két csukát mellőle. Béla jóval a második hal után végre hajlandó feladni idióta  elveit, szitkozódva akasztja kapcsába forgókanalát. Harmadik dobásra kanala valamibe tompán elakad, pont mintha egy félig iszapba süllyedt rongydarabba akadt volna horga. Ösztönösen odasóz a rongynak, mert tudja ebből itt soha nincs baj és a tompa súlyú tárgy megmozdul. Korholódva idegből fáraszt, fél perc alatt kezében a verseny eddigi legnagyobb hala egy kereken hatvancentis csuka. Őrül is meg nem is, végül azzal vigasztalja magát, hogy már legalább nem haltalan. Ilyen és ehhez hasonló esetekre van egy kedvenc mondása, a mondat egy híres festőművésztől származik amely valahogy így hangzik;  "annál rosszabb nincs, mint mikor valami jól kezdődik" hát igen; Bélánk nem igazán egyszerű fazon.


A mondás pedig erős és a verseny végéig tartja magát, Sz. Bélának még két akciója volt, az egyiket látta is, apró csuka kíváncsiskodott wobblere után, a rossz akadás miatt nem tudta újra horgára csalni. A másik valahol vízközt bevontatás közben koppintott egy bolhaköhögésnél is halványabbat műcsalijára. Érezte már az elején ez nem az ő versenye. Idő közben látott már két halas versenyzőt szákolni és tudtára adták, hogy csukája sem a legnagyobb. Egy kicsit bántja a dolog, de mégsem csügged el. Nem félt elindulni, így nem fél veszteni sem. Sőt vigaszképpen egy életre levonja a verseny tapasztalatait, tudja, hogy a jövőre nézve jól fog jönni a mai nap okkultsága.


Béla ismét a tömegben ácsorog, egy tapasztaltabb versenytársával folytat szigorú eszmecserét a versennyel kapcsolatban. Mondandójuk három esetben szakad félbe. Kétszer mikor név szerint szólítják őket valahol a mezőny közepén és végül a dobogósok névsoránál.

Összesen ennyi kifogott hal: 59 versenyző 47 db csukát és egy db süllőt fogott.

Legnagyobb hal: Nagy Szilvia, 65 cm - es csuka.

Harmadik helyezett: Klakla Alexandra, 2 db csuka, 1 db süllő 171 pont.


Második helyezett: Huth Anita, 3 db csuka 175 pont.


Első helyezett: Nagy István, 3 db csuka 176 pont.


Legjobb női horgász: Huth Anita, 3 db csuka.

Legjobb horgászpáros: Klakla Alexandra - Klakla László 4 db csuka 1 db süllő.


Sz. Béla szívesen gondol vissza erre a napra, minden versenye örök élmény. Úgy gondolja a versenypecának meg van a  maga sajátos varázsa a nevezés pillanatától, a visszaemlékezések széppé színesedett képééig. Sok felől érkező bátor horgászokkal egy pillanatnak tűnő pár órás viadalt vívni, ezen idő alatt pontot érő halat (mindegy mekkora) megakasztani, partra terelni, kézbe venni és lemérlegelni, miközben a tökéletes játékos hangulat biztosítva van, ez kell neki. Mekkora hallá tud nőni például egy teljes hosszban számító negyvenkét centis "bicska" csuka - mosolyodik el néha, mert mennyire igazat ad annak a vélekedésnek, ami azt mondja ki, hogy a vereseny a legközönségesebb feladatot is izgalmassá teszi. Jó időben a megfelelő csali és módszer megválasztása, ami sikert hoz felemelő érzés. Sz. Béla kénytelen beismerni magának, hogy tulajdonképpen szeret versenyhorgászni, az egészet a földi élet apró örömeihez hasonlítgatja, de nincs igaza, mert ez sokkal több annál.


 

Gyöngy